Kezdjük a dizájnal, amely kimondottan elegáns megjelenést biztosít a Sationak. Az általunk kipróbált mobil ezüst színben pompázó burkolata, a 12 megapixeles kamerát eltakaró „tolóajtó”, a szépen megkomponált kezelőszervek, a hatalmas 3.5 colos, 16 millió színt megjeleníteni képes rezisztív képernyő összhatása növeli a tetszésindexet. Egyébként unisex lévén, a komorabb színeket előnyben részesítő gentelemanusok számára feketében is elérhető a Satio. Mint később kiderült, mi is jobban örültünk volna ennek a kevésbé csillogó változatnak….

2011-et írva, és az Androidos készülékekkel versenyezve, persze lehet, hogy sokan csak rálegyintenek az S60-as alapon futó, öregedő (bár még mindig hódító külsejű) symbianos készülékre. Ez a legyintés részint jogos kritikát jelent (a miértekre majd utalunk még), részint azonban igazságtalan lenne, ha nem mérlegeljük, hogy az adott mobilt vajon mire is tervezték, és aki megvette az miért éppen ezt választotta, és abból mennyit kapott meg. Tehát ezen bölcselkedő hangvételű porhintés után jöjjenek a tények.   

Annak ellenére, hogy a vásárlók, talán a mérhetetlenül elfuserált utolsó „P” sorozatú készülékek után elég kiábrándultan reagáltak az újdonság megjelenésére,  - sőt rövid idő után, maga a Sony Ericsson csapata is elhanyagolta - felhasználói szemszögből, egy mind a mai napig rendben lévő készülékről beszélhetünk. Az egyébként jól kitalált Satio csillogását talán pont olyan hibák homályosítják el, amelyek ebből a lelkesedés híján eleresztett kézzel hagyott állapotból adódtak. Ilyen a naponta legalább kétszer is lefagyó software, ami a zsebünkben, várakozó állapotban is képes volt likvidálni magát, ami nem túl nagy öröm, és a frissítés sem segített rajta. A rezisztív képernyő (amihez egy ceruza is jár) elfogadható érzékenységről tett tanúbizonyságot, és javára írható a meglepően éles, és tiszta kép is, bár az átlagos fényerő sajnos átlagossá teszi a láthatóságot is. Nappali fényviszonyok mellett ügyeskednünk kell, ha minden részletre kíváncsiak vagyunk.

Jöjjenek a kezelőszervek. Az alul elhelyezkedő íves gombsor két széle a hívásfunkciókhoz tartozik, a középső pedig a menübe visz el minket. Amennyiben ezt a gombot tovább nyomjuk, akkor az éppen futó programokat hozza be. A felső részt a video-telefonáláshoz kialakított kamera, az arcfelismerő, a fényérzékelő szenzor és egy piros illetve zöld fényt kibocsátó, többfunkciós LED társbérletben birtokolja. Ez utóbbi, többek között a kihagyott bejövő hívásokról, sms-ekről, és az akkumulátor állapotáról ad tájékoztatást. A készülék két oldala szép számú működtető és dokkoló egységgel van felszerszámozva. Ide került a kamera gomb, a fotó és video üzem közötti váltó, a hangerő szabályozója, a villámgyors képgaléria indítója, illetve a túlsó oldalon osztozkodik a Fast-port és a mikro SD kártya dokkolója a képernyőzár csúszkájával.

…ha már úgyis itt tarunk, meg kell említeni, hogy ez a képernyőzár szenzációsan jól sikerült. Kézre esik, praktikus, gyors és pontos. A memóriakártya kivételéhez, nem kell szétbombázni a telót, ami szintén pozitívum, bár az akksi fedele egy mozdulattal könnyedén lecsúsztatható, ami a rendszeres lefagyások miatt kimondottan jól jött és csökkentette a bosszúságfaktor mutatószámát. A készülék hátulját egyébként a kamera igen reprezentatív, szálcsiszolt, fém tolókapuja uralja. Ezzel, pontosabban a kamerát körülvevő fém résszel csak egy baj volt, és ez nem a működtetésre vonatkozik, mert az nagyon korrekt, hanem a fényvisszaverődést okozó felpolírozott élekre. Fotózásnál ugyanis rendesen megzavarja a kamera fényviszonyait, ez a csillogás, mely fátyolossá teszi a képeket. Tehát, ha valakinek vannak ilyen problémái, a szervizben picit csiszoltassa meg ezeket az éleket, és esetleg valamilyen matt bevonattal is érdemes ellátni. Ezzel a sufnituningal feltehetőleg javíthatunk az egyébként jó kis kamerát megőrjítő tükröződésen.

Sokan a Symbian S60-as rendszert okolták a visszafogott fogadtatás miatt, ami igazságtalan lenne, hiszen többek között a Nokia N97-et, vagy a Samsung HD-t is ez működteti, és nem is rosszul. Igaz, hogy az alap program nem érintősre készült, hanem gombosra, de ezt az átszerszámozást is jól megoldották a mérnökök. Szerintem nyugodtan kimondhatjuk, hogy ez a handycapel induló handy az UIQ-s, Windows Mobile-s elődök összes buktáját megbűnhődő, (bár sokkal jobb sorsra érdemes) készülékké vált a Sony Ericsson palettáján. Hardveresen rendesen megpakolták az S60-ast így funkcionalitásában és gyorsaságban is egész jó lett a Satio. A kisebb-nagyobb hiányosságok tekintetében a kiábrándultság miatt feladott további fejlesztések okolhatók, de a házon belül belépő új ellenfél is alátett neki.  Ugyanis amire a fejlesztő team tagjai igazán beleáshatták volna magukat a Satio hiányosságaiba, addigra már minden figyelmüket a márka jövője szempontjából létfontosságú irányként megjelenő Androidra fokuszálták. Hozzáteszem, ez a döntés hozta igazán vissza az élmezőnybe a céget.

A funkciók átlagos sebessége nem rossz, de nem is kiugró. A képkezelő, és a galéria működése, azonban példaszerű. Szemvillanás alatt ugrik fel a galéria, és gondolkodási idő nélkül száguldhatunk végig az elkészített képeken. Mivel a Satio igazi fotóspecialistának született, ebben egész jó lett, bár a márka nem túl fényes kamerái azért kísértenek minket. A kép lehetne kontrasztosabb is, bár nem rossz a végeredmény, de hagy legyünk már maximalisták. A világ első 12 megapixeles kamerája, már megjelenése előtt a második helyre szorult, mikor a Samsung még a hivatalos bevezetése előtt bedobta a jobb kamerával büszkélkedő, hihetetlenül gyorsan futó szoftverrel összerakott Pixon 12-őt, ezzel tovább keserítve a Satio sorsát. Persze ettől még a Satio egy jó kis fotómobil, bár most kicsit megszorongatjuk. 

A LED-es segédfénnyel és a nagyon hatékony xenon vakuval, még aránylag nagy távolságra is készíthetünk jó minőségű éjszakai felvételeket. A márkára jellemző panoráma, BestPics, GPS geotagging, és a többi megszokott, széleskörű szolgáltatás itt is jelen van, sőt további showelemként a kép egy számunkra érdekes részletét megérintve, a készülék rázoomol a kívánt pontra, és így készíti el a képet. Az elkészített képeket összevetve a már szintén öregnek számító 5 megapixeles - N95-ös - Nokiával készült fotókkal, alig van érzékelhető különbség, sőt bizonyos helyzeteket a Nokia jobban old meg, bár a felbontás értelemszerűen valamivel jobb lesz. A video mód minden sallang nélkül VGA minőségben dolgozik. A gyorsított illetve lassított visszanézéshez kapcsolódó funkciókat nem érdemes keresgélni, mert nincs ilyen. Cserébe tv kimenet sincs, és a galéria – bár villámgyors – nem tudja a 3D-t, de ez legyen a legnagyobb bajunk. A félreértések elkerülése végett egyértelműen kijelenthetjük, hogy a hiányosságok ellenére, jó és élvezhető képeket készíthetünk a Satio-val, sőt ha a neten található frissítések és a szoftverek között kotorászunk kicsit, egész rendesen felturbósíthatjuk a teljesítményt és pótolhatjuk a funkciókat. Ezek a hiányosságok, egy átlagosnak mondható felhasználó számára nem jelentenek gondot. Akár a nyaralás valamennyi fotóját is elkészíthetjük ezzel az univerzális kamerával, és a pillanatot megörökítő, gyorsítottban készített video is egész élvezhető lesz.

A zenei élmények az elmúlt időben, majdhogynem a Sony Ericsson készülékek egyértelmű szolgáltatásiként vonultak be a köztudatba. Így azután, ha valaki a Satio muzikalitását összeveti a kimondottan zenehallgatásra kifejlesztett mobilokéval, biztosan bele tud kötni pár dologba. A hangzás tekintetében, egy jó fülessel, némi szoftverezéssel, és egyéb trükkökkel felhúzhatjuk a cuccot. Persze itt a jogos kérdés, hogy egy jóval százezer fölötti áron futó csúcs-mobillal ezt miért nem tették meg alapból?! Jó kérdés. A fene se tudja. De ezt a cikk folyamán már többször is feltehettük volna, és kb. ugyanide lyukadtunk volna ki…

Ugyanezen metodika alapján rendbe tehetjük az RDS nélküli rádiót, vagy a DivX mentesített lejátszót is.  …de miért mi??  …és miért nem ők!? Kár. Persze lehet, hogy ezzel a csináld magad mozgalommal próbálnak minket bevonni a fejlesztésbe. A lényeg, hogy keressünk inkább egy olyan szervizt, ahol valami mobilguru mindezen elvárásainkra kész megoldásokkal szolgál, és hagyjuk nála egy napra a mobilunkat, hogy utána tényleg egy csúcsra járatott szuperkütyüt birtokolhassunk.  Higgyék el, érdemes!

A gyárilag beépített, és már sokszor felhánytorgatott költségnövelő navigációt felejtsük el, és az előbb említett gurut kérjük meg, hogy telepítsen fel nekünk egy netfüggetlen, csak a GPS-t használó navigációt. Ez akár a Garmin Mobile XT is lehet, amit ugyan már nem fejlesztenek, de a térképek továbbra is frissülnek. Ez egy jó és praktikus választás lesz, ami nagyban növeli készülékünk használati értékét.

Látható, hogy az üzleti életben munkálkodó célcsoport igényeihez igazodva, az irodai, internetes és levelező szolgáltatásokra azért behatóbban odafigyeltek a tervezők, hiszen ez a mobil a felső köröket célozta meg. A 3G, a GPRS, az EDGE, a HSDPA, a HSUPA, a Bluetoth és a WiFi is bekerült a fegyvertárba. A 8 GB-os memória megbízható hátteret nyújt az irodai funkciókhoz, amelyeknek szerintem teljesen fölösleges leírnom a tartalmát, mert mindent megtalálhatunk benne, amire szükségünk van. Kár, hogy a mini USB helyett, még mindig a saját rendszerű csatlakozót erőltetette a cég, miközben már mindenki mindenkivel mindent aláírt, az önkéntes szabványosítást illetően. Persze így volt ez a memóriakártyával is, és ott is kilógva a sorból, a végletekig őrizték az M2-est. Ezzel itt már nincs gond, mert egy microSD tárolja az adatainkat.

A készülék funkcionalitásáról sem szabad megfeledkeznünk. A Symbiant rendesen átformázó fejlesztési csapat jóvoltából, egy kimondottan praktikus, gyorsan kezelhető felület orgia vár ránk, ha személyre akarjuk szabni a mobilunkat. Az alapból meglévő három képernyő változat mellé még növesztettek további kettőt. Ezek közül a Sony Ericsson név alatt futó, igazán kreatív és felhasználóbarát felületekre érdemes figyelnünk. Könyvjelzőket sorakoztathatunk fel, a legsűrűbben hívott számokat gyűjthetjük össze, molyolhatunk a képeink mini ikonjai között, és a legtöbbet használt programokat is összegyűjthetjük egy indítóoldalra. Mindehhez egyedi témákkal és színekkel dobhatjuk fel a „rovatainkat”…és ez még nem is minden, de a többivel már nem fárasztom Önöket. Szóval élményekkel teli funkcionalitásból ötös!

Jöjjön a végkifejlet, azaz a vélemény…mert véleményünk az van. Hát … hogyan is kezdjem, hogy ne döngöljem sárba, mielőtt felmagasztalnám.  Tessék?  …hogy ez kicsit tudathasadásos véleménynyilvánítás?! Igaz! De maga a Satio is az. Kökemény, undok mobilteszterként, akár lehúzhatnám, és eláshatnám, de felhasználóként érdekes módon akár szeretni is tudom. A trehányul félbemaradt fejlesztések miatti bosszantó lefagyási rohamaival, kicsit aláméretezett akkujával, hiányos, de neten talált szoftverekkel felhozható szolgáltatási színvonalával együtt egy jól kitalált, és átgondolt elvek alapján összegyúrt – de félbehagyott - készülék. Elegáns megjelenését, használati értékét, és az általános felhasználói igényeket előtérbe helyezve az említett hibákon túllépve azt mondhatjuk, hogy egy olyan 12 megapixeles kamerával szerelt mobilt sikerült megismernünk a Satio-ban, amelyet szívesen használtunk. A problémák közül egy volt, ami az alapvető működést és az elvárásainkat is lebombázta, az pedig a rendszeresen jelentkező lefagyási hajlam volt. Ez az egyetlen olyan hiba, ami miatt nem tudjuk nyugodt szívvel ajánlani, bár szerkesztőségünkben többen is jelezték, hogy szívesen használnák még így is.

….akkor most beljebb tetszenek lenni??

-bögi-